2013-12-18

Utolsó munkák idén, és évösszegzés: 150 telepített rendszer, 1,2 MW összes hazai kiépítés

Befejeztük az utolsó kivitelezési munkáinkat is: az utóbbi 1-2 hétben már nagyon lassan lehetett haladni, párás-deres tetőkön későn lehet csak kezdeni, korán kell a napot befejezni, és a hidegben sok szünettel lehet csak dolgozni.

De három munkát így is átadtunk: a Dunakanyarban egy panzión egy 4,5kW-os rendszert adtunk át Sharp napelemekkel és Fronius inverterrel. Ezt a panzió szaunaházára installáltuk:


Karcagon pedig egy óvodára szereltünk fel egy 6kW-os rendszert, az EON alvállalkozójaként és megbízásából. Erről egyébként sajtóközleményt is kiadott az EON, ami itt olvasható.


És utolsó munkánk a budapesti Nagybani piacon volt, ahol egy 15kW-os rendszert adtunk át - ezt a rendszert most SMA inverterrel szereltük:


Ezzel összességében már 150 felett jár a Manitu Solar által kiépített magyarországi napelemes rendszerek száma, melyek összes teljesítménye meghaladja az 1200 kW-ot (1,2MW). 

Reméljük a következő évben is hasonlóan sok energiabarát napelemes rendszerrel járulhatunk hozzá Magyarországon a fenntartható energiafelhasználáshoz. 

Boldog új évet kíván minden volt és leendő ügyfelének a Manitu Solar!

2013-11-27

Késő őszi munkák

Az utóbbi hetekben már nem volt olyan jó idő a kivitelezéshez, mint októberben, de azért néhány munkát még be tudtunk fejezni.

Néhány kisebb rendszert is kiépítettünk, ahogy az időjárás engedte még: Pátyott például egy nagyon szép és modern lakóházra telepítettünk egy 4kW-os rendszert:


És még Dombóváron is volt egy munkánk, itt a ház melletti melléképületre került fel egy közel 7kW-os rendszer, Yingli napelem és Fronius inverterrel szerelve:



2013-11-13

Egyhén emelkedő, de biztosan nem csökkenő napelem árak 2014-ben

Nem várható árcsökkenés 2014-ben a napelem árakban. Sőt, egyes termékeknél még kismértékű áramelkedés is várható jövőre.

A GTM Research elemzése szerint 9%-os növekedés várható a teljes gyártási láncon: a szilíciumtól, a cellákon át a kész napelemekig. De ez a végtermékek esetén földrajzilag, a piacok sajátosságai miatt eltérő lehet - van, ahol a gyakorlatban az emelkedés nem lesz érzékelhető, és maradnak a korábbi árak. Jellemzően a nagy versennyel bíró piacokon, mint Európa nagy része, itt inkább a cégek, gyártók, kereskedők és kivitelezők "lenyelik" az árnövekedést.

Az elmúlt évek napelem árváltozása:



Ezzel tehát véglegesen kimondható, hogy az elmúlt évek áresését követően vége az árcsökkenésnek (ahogy azt már 2011 végén előrejeleztük egy elemzésünkben), és a mostani napelem árak stabilizálódnak. Innen kismértékű árcsökkenést (évi 2-3%-ot) már csak a gyártástechnológiai fejlődés hozhat.

2013-10-25

A szép őszi időben jól halad a napelem telepítés

Szerencsére nagyon kellemes idő volt októberben, így sok munkát be tudtunk még fejezni.

Két nagyobb rendszert is hálózatra kapcsoltunk: egy 35kW-os rendszert Soltvadkerten adtunk át egy gyártóépület tetején. Itt Trina Solar napelemeket és Fronius invertereket használtunk:


A másik nagyobb októberi munkánk pedig Érden volt, ahol egy 20kW-os rendszert indítottunk el, egy logisztikai cég telephelyén. Itt Hanwha napelemeket használtunk, természetesen Fronius inverterekkel:



Emellett családi házakra is telepítettünk, néhány ezek közül: Dunaharasztiban egy 5,5kW-os rendszert adtunk át, Canadian Solar modulokkal:


Pomázon pedig egy kisebb, 3kW-os rendszert adtunk át, SMA inverterrel:


2013-10-11

2030-ig stabil és megfizethető napelem bővülés várható Európában

Az Imperial College of London egy friss elemzése szerint a napelemes rendszerek egész Európában való tömeges kiépítése 2020 és 2030 között mérsékelt költségekkel megvalósítható lesz. Akár 480GW teljes PV kapacitás is elérhető lesz 2030-ra, ami 15%-a az európai teljes villamosenergia igényeknek.

A tanulmány szerint ez nem csak technikailag lehetséges, de pénzügyileg sem lesz megterhelő, összevetve más villamosenergia erőművek költségeivel akár az egyik legolcsóbb megoldás is lehet. A tanulmány a hálózati és elosztási költségeket is vizsgálta.

Bővebben és az eredeti tanulmány linkje itt >


2013-10-01

További szeptemberi napelem kivitelezéseink

Még jópár munkát befejeztünk szeptemberben, és a jelek szerint idén is még hosszú őszünk lesz, mert még számos napelemes rendszer áll előttünk. Könnyen lehet, hogy idén is decemberig is dolgozunk, ha az időjárás is megengedi.

Például Kecskeméten adtunk át egy újabb rendszert, ezúttal Canadian Solar napelemekkel, és Fronius inverterrel:


Hegyháthodászon (az Őrségben) pedig egy 20kW-os rendszert építettünk ki, Korax modulokkal és Fronius inverterekkel. A rendszer nagyobb részét földre telepítettük, K2 Systems rögzítésével. Itt földbe sajtolt acél cölöpökön állnak a napelemek, egy kisebb részük pedig az épület tetejére került. Ez a 20kW meg is termeli a falu szennyvíztisztítójának teljes villamosenergia igényét: 


Zamárdiban pedig korcolt tetőre szereltünk egy 6,4kW-os rendszert Yingli napelemekkel, közel a Balaton partjához: 



Deberecenben egy 10kW-os rendszert építettünk ki, itt kisméretű Aleo napelemeket használtunk és a  más-más irányba néző tetők miatt két munkapontos SMA Tripower invertert: 



Nyíregyházán pedig egy 7,6kW-os rendszert adtunk át egy hűtőházon, ismét Yingli napelemekkel. Itt használtuk először a K2 innovatív trapézlemezes rögzítését, a MiniRailt: 



2013-09-23

Új napelem Top10 - 2013 első féléve alapján

Néhány jelentős elmozdulás volt látható a napelem gyártók eladásai alapján összesített gyártói Top 10-ben a 2013-as első félévi eredmények alapján.

Az egyik leglátványosabb, bár egyáltalán nem meglepő változás a Suntech zuhanása: az évekig első kínai cég már csak tizedik - de borítékolható, hogy év végére a listán se lesz, mivel részleges csődje miatt elfordultak vásárlóik.

A Yingli stabilan tartja első helyét, viszont a tavaly év végén csak negyedik Trina immár a 2. helyre lépett elő.

A Sharp és Kyocera erősödni tudott, főként a japán piac felfutása miatt.

Ezt nekünk, a Manitu Solar-nak is öröm látni, hiszen állandó partnereink között van a Trina, Sharp és Canadian Solar is, és mindhárman tartani vagy javítani tudtak 2012-höz képest.

A tavaly év végi eladások szerinti toplista itt látható, a fenti lista forrása pedig ez volt.

2013-09-12

Kisebb-nagyobb munkáink a közelmúltban

Számos kisebb-nagyobb napelemes rendszert adtunk át az elmúlt egy-két hétben. Néhány ezek közül:

Egerben adtunk át egy újabb rendszert, ez már harmadik munkánk volt ott. Ezúttal egy 4,6kW-os rendszert adtunk át, Trina Solar napelemekkel és Fronius inverterrel:


 A Dunakanyarban is már sokadik rendszert építjük, ezúttal Annavölgyben telepítettünk egy közel 7kW-os rendszert, ezt pedig Sharp napelemekkel:


Kiskunhalason pedig a kórház területén adtunk át egy 45kW-os rendszert, amit alvállalkozóként építettünk ki:


Itt Canadian Solar napelemeket és Fronius invertereket installáltunk. Ez utóbbiakat jól elzárt területre szereltük fel, hogy senki se férhessen hozzá:



2013-09-06

1MW felett járunk

A héten fontos mérföldkövet hagytunk magunk mögött a cégünk életében: a Manitu Solar Kft. által telepített napelemes rendszerek összteljesítménye átlépte az 1MW-os határt. És mindet Magyarországon.

Ez az 1000 kWp összteljesímény kb. 4500 telepített napelemet jelent, és családi ház összehasonlításban 300 átlagos családi ház teljes villamosenergia ellátását (egész éveset) képes megtermelni, ezzel is csökkentve hazánk károsanyag és szén-dioxid kibocsátását.

Egyébként nem egy nagy rendszer, hanem egy kisebb, családi házas rendszerünk volt, ami átszakította a célszalagot: Cserszegtomajon adtuk át ezt a 2,5kW-ot:


Köszönjük minden ügyfelünknek, parnerünknek és kollégánknak!

És megyünk tovább a második MW felé.  



2013-09-03

Ilyenek lesznek a jövő inverterei?

Intelligens házvezérlés, energiagazdálkodás, wifi kommunikáció - az újabb típusoknál látszik, hogy mi várható a jövő invertereitől, milyen fejlett irányítási funkcióik lesznek, és a smart-grid hálózatokra is fel vannak már készítve.

Új inverterek jelentek meg az áramszolgáltatók (EON, ELMÜ-ÉMÁSZ, EDF-Démász) webldalain, mint engedélyeztethető típusok. Egyebek között a Fronius Galvo (képen) családja is szerepel már ezeken a listákon.

És a cégünknél, a Manitu Solar-nál már rendelhető is, következő kisebb rendszereinket már ilyen inverterrel építjük ki. 

Összefoglaló az újdonságokról és a teljes cikk itt >

2013-08-28

A Trina Solar a leginkább környezetbarát napelem gyártó

Az amerikai független (nem kormányzati) intézet, az SVTC évek óta vizsgálja, hogy melyik napelemgyártó a leginkább környezet- és társadalom-tudatos gyártó.

Az idén a Trina Solar és a Yingli áll az első két helyen, azaz a két legnagyobb kínai gyártó. Egyébként tavaly is a Trina Solar volt az első.

Az amerikai Sunpower lett idén a harmadik, és az európai gyártók közül a SolarWorld és a REC lett a negyedik és ötödik.

A kaliforniai SVTC a sorrendet számos vizsgált faktor alapján állítja fel, így a kibocsátási értékek átláthatósága és közlése, kémiai anyaghasználat csökkentésének terve, felelős újrahasznosítás, munkások jogai, biztonsági és egészségügyi előírásai, napelemben használt mérgező anyagok aránya, vízhasználat, stb.

Teljes összefoglaló (PDF) itt tölthető le >




2013-08-16

Jövő héten leállunk, új árak augusztus végétől

A jövő héten (aug. 19-23 között) cégünk zárva lesz. Augusztus 26-tól leszünk újra teljes erőbedobással a rövid nyaralás után.

Azt viszont már sajnos előre kell jeleznünk, hogy áramelés várható: a kínai napelemek árai emelkednek, és az euró-forint árfolyam is kedvezőtlen szinten állandósult. Emiatt sajnos emelnünk kell majd árainkat a következő hetekben.

Lesznek változások is a kínált napelemek között, de ezeket már látjuk, hogy csak augusztus végén és szeptember elején tudjuk véglegesíteni.

Addig is sok napos órát a már kiépült rendszerek tulajdonosainak!

2013-08-06

Nagyobb és kisebb napelemes rendszer átadások

Néhány közepes és számos kisebb rendszert is kiépítettünk a legutóbbi "helyzetjelentésünk" óta.

Marcaliban, az új tűzoltóság épületén adtunk át egy 10kW-os napelemes rendszert. Lapostetőre szereltük a 42db Conergy napelemet, ballasztos, UV-álló műanyag rögzítési rendszerrel:




Persze ilyen segítséggel könnyű volt szép fotókat készíteni:



 Zalakaroson a Gránitfürdő épületének tetejére is szereltünk egy 5kW-os rendszert, Sharp napelemekkel: 


Közben családi házakra is folytattuk kivitelezéseinket. Szigetszentmiklóson egy 5,8kW-os rendszert adtunk át, Sharp vékonyrétegű napelemekkel: 


Győrött is Sharp modulokat szereltünk egy másik családi házra, itt 4kW volt a teljes méret, de itt kristályos modulokat installáltunk: 


 Szendendrén pedig egy 8kW-os rendszert építettünk ki, itt Canadian Solar 250W-os napelemekkel, és Fronius inverterrel: 



Budapesten egy családi házhoz képest nagyobb, 11kW-os rendszert építettünk ki, itt is Canadian Solar napelemekkel, de a 2 különböző tájolású tető miatt 2 munkapontos SMA inverterrel:



Ajkán pedig egy újabb Sharp vékonyrétegű modulokkal szerelt, 3,5kW-os rendszert adtunk át - ez volt az utolsó rendszer, amit az akciós Sharp 128W-os modulokkal ki tudtunk építeni, mert ezzel el is fogytak a raktáron lévő készletek, és jelenleg nem is rendelhető Sharp-tól újabb ebből a típusból: