2013-08-28

A Trina Solar a leginkább környezetbarát napelem gyártó

Az amerikai független (nem kormányzati) intézet, az SVTC évek óta vizsgálja, hogy melyik napelemgyártó a leginkább környezet- és társadalom-tudatos gyártó.

Az idén a Trina Solar és a Yingli áll az első két helyen, azaz a két legnagyobb kínai gyártó. Egyébként tavaly is a Trina Solar volt az első.

Az amerikai Sunpower lett idén a harmadik, és az európai gyártók közül a SolarWorld és a REC lett a negyedik és ötödik.

A kaliforniai SVTC a sorrendet számos vizsgált faktor alapján állítja fel, így a kibocsátási értékek átláthatósága és közlése, kémiai anyaghasználat csökkentésének terve, felelős újrahasznosítás, munkások jogai, biztonsági és egészségügyi előírásai, napelemben használt mérgező anyagok aránya, vízhasználat, stb.

Teljes összefoglaló (PDF) itt tölthető le >




2013-08-16

Jövő héten leállunk, új árak augusztus végétől

A jövő héten (aug. 19-23 között) cégünk zárva lesz. Augusztus 26-tól leszünk újra teljes erőbedobással a rövid nyaralás után.

Azt viszont már sajnos előre kell jeleznünk, hogy áramelés várható: a kínai napelemek árai emelkednek, és az euró-forint árfolyam is kedvezőtlen szinten állandósult. Emiatt sajnos emelnünk kell majd árainkat a következő hetekben.

Lesznek változások is a kínált napelemek között, de ezeket már látjuk, hogy csak augusztus végén és szeptember elején tudjuk véglegesíteni.

Addig is sok napos órát a már kiépült rendszerek tulajdonosainak!

2013-08-06

Nagyobb és kisebb napelemes rendszer átadások

Néhány közepes és számos kisebb rendszert is kiépítettünk a legutóbbi "helyzetjelentésünk" óta.

Marcaliban, az új tűzoltóság épületén adtunk át egy 10kW-os napelemes rendszert. Lapostetőre szereltük a 42db Conergy napelemet, ballasztos, UV-álló műanyag rögzítési rendszerrel:




Persze ilyen segítséggel könnyű volt szép fotókat készíteni:



 Zalakaroson a Gránitfürdő épületének tetejére is szereltünk egy 5kW-os rendszert, Sharp napelemekkel: 


Közben családi házakra is folytattuk kivitelezéseinket. Szigetszentmiklóson egy 5,8kW-os rendszert adtunk át, Sharp vékonyrétegű napelemekkel: 


Győrött is Sharp modulokat szereltünk egy másik családi házra, itt 4kW volt a teljes méret, de itt kristályos modulokat installáltunk: 


 Szendendrén pedig egy 8kW-os rendszert építettünk ki, itt Canadian Solar 250W-os napelemekkel, és Fronius inverterrel: 



Budapesten egy családi házhoz képest nagyobb, 11kW-os rendszert építettünk ki, itt is Canadian Solar napelemekkel, de a 2 különböző tájolású tető miatt 2 munkapontos SMA inverterrel:



Ajkán pedig egy újabb Sharp vékonyrétegű modulokkal szerelt, 3,5kW-os rendszert adtunk át - ez volt az utolsó rendszer, amit az akciós Sharp 128W-os modulokkal ki tudtunk építeni, mert ezzel el is fogytak a raktáron lévő készletek, és jelenleg nem is rendelhető Sharp-tól újabb ebből a típusból: