2014-04-24

Legutóbbi napelemes kivitelezéseink

Már jópár munkán túl vagyunk az idei évben. Ezt a kisebb rendszert például Sióagárdon telepítettük egy családi házra. Sharp napelemeket és Fronius IG TL invertert választott a kedves ügyfél:


 Budapesten egy másik családi házra nagy hatásfokú, 290W-os LG mono napelemekkel építettünk ki egy nagyobb, 7kW-os rendszert. A tagolt tető miatt több irányba tájolva is telepítettünk modulokat, így egy több munkapontos SMA Tripower inverter vezérli a rendszert: 


Mezőkovácsházán pedig egy 50kW-os rendszer került telepítésre trapézlemezes csarnok tetejére. A rendszerhez 4 nagy Fronius IG Plus invertert rendeltek: 





Orosházán egy közel 9kW-os rendszert telepítettünk Sharp napelemekkel és Fronius inverterrel egy családi házra: 


Egy másik nagyobb rendszert Zalakoroson építettünk ki: Trina Solar 255W-os napelemeiből telepítettünk 20kW-ot egy fürdő tetejére, amihez itt is Fronius inverterek kerültek felszerelésre: 





2014-04-10

Napelem pályázatok: mi várható?

Sokan kérdezik, hogy mi várható napelemes pályázatok kapcsán. Ez magánszemélyekre vonatkozóan is, illetve a már hosszú évek óta futó EU-s pályázatok kapcsán is (most Új Széchenyi Terv néven fut).

A cégeknek, intézményeknek, önkormányzatoknak pályázható EU-s forrásokra tavaly, 2013. végén zárult egy hét éves EU-s ciklus. Tudható, hogy az eddig pályázatkezelői rendszert (korábban NFÜ) átalakították: a miniszterelnökség alá tartozik tavaly ősz óta, idéntől pedig a minisztériumok külön-külön futtatnak programokat.

Egyelőre kevés tudható az új rendszerről: a politika mostanában ugye mással volt elfoglalva, az új kormány megalakulásáig semmilyen új információ nem várható. Várakozásaink szerint legkorábban kora ősszel várható, hogy részleteket tudhassunk erről, egyes források ekkora várják az új pályázatok megjelenését. A korábbi évek tapasztalatai szerint ebben azért voltak csúszások, így a téli vagy akár 2015. tavaszi új kiírás sem lehetetlen.

Lakossági részre: sajnos itt semmi biztatót nem tudunk mondani. Ha a most lezárult kormányzati ciklus nézünk, akkor nem volt érdemi pályázat napelemre lakossági részre (egy furcsára sikerült, 2 nap alatt lezárt, és nagyon szűk keretű, már akkor is kimondottan teszt-jellegű próbálkozást leszámítva). Nem lehetett hallani lakossági pályázatról sem a kampányban, sem azóta sem - így ezzel kapcsolatban semmi biztató nem tudunk mondani jelenleg.