2014-04-10

Napelem pályázatok: mi várható?

Sokan kérdezik, hogy mi várható napelemes pályázatok kapcsán. Ez magánszemélyekre vonatkozóan is, illetve a már hosszú évek óta futó EU-s pályázatok kapcsán is (most Új Széchenyi Terv néven fut).

A cégeknek, intézményeknek, önkormányzatoknak pályázható EU-s forrásokra tavaly, 2013. végén zárult egy hét éves EU-s ciklus. Tudható, hogy az eddig pályázatkezelői rendszert (korábban NFÜ) átalakították: a miniszterelnökség alá tartozik tavaly ősz óta, idéntől pedig a minisztériumok külön-külön futtatnak programokat.

Egyelőre kevés tudható az új rendszerről: a politika mostanában ugye mással volt elfoglalva, az új kormány megalakulásáig semmilyen új információ nem várható. Várakozásaink szerint legkorábban kora ősszel várható, hogy részleteket tudhassunk erről, egyes források ekkora várják az új pályázatok megjelenését. A korábbi évek tapasztalatai szerint ebben azért voltak csúszások, így a téli vagy akár 2015. tavaszi új kiírás sem lehetetlen.

Lakossági részre: sajnos itt semmi biztatót nem tudunk mondani. Ha a most lezárult kormányzati ciklus nézünk, akkor nem volt érdemi pályázat napelemre lakossági részre (egy furcsára sikerült, 2 nap alatt lezárt, és nagyon szűk keretű, már akkor is kimondottan teszt-jellegű próbálkozást leszámítva). Nem lehetett hallani lakossági pályázatról sem a kampányban, sem azóta sem - így ezzel kapcsolatban semmi biztató nem tudunk mondani jelenleg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése