2014-12-29

Napelem kivitelezéseink 2014 utolsó negyedévben

Ősszel és még kora télen is számos újabb rendszert adtunk át, ezek közül néhány, ahol jobb fotók is készültek:

Egerben egy családi házra installáltunk egy 6kW-os rendszert, Trina Solar 255W-os napelemekkel és Fronius inverterrel:


Alsómocsolád polgármesteri hivatalára szintén Trina Solar napelemek kerültek:


Nagytarcsán egy üzemcsarnokra szereltünk egy 20kW-os rendszert, Sharp napelemekkel és a legkorszerűbb Fronius inverterrel, a Symo-val:


Bábolnán egy korábbi ügyfelünk épített faházat a kertben, és egyben duplájára bővítette korábbi rendszerét - nekünk mindig az egyik legnagyobb öröm és pozitív visszajelzés, ha újra minket bíznak meg második ütemben is. Itt is Sharp napelemeket építettünk be:


Rácalmáson szintén egy családi ház áramellátása volt a feladat, de itt egész komoly, 10kW-os rendszert építettünk ki, Trina Solar modulokkal és Symo inverterrel:


Késő ősszel pedig Ráckeresztúron telepítettük ezt a rendszert, kora reggel már deresek a Sharp napelemek:


Baracskán is Sharp napelemek kerültek erre a családi házra, Symo inverterrel:


Budapesten a számos kiépített rendszerből pedig jöjjön kettő: az első Sharp napelemekkel és Fronius inverterrel:


a másikat pedig Trina Solar napelemekkel és a német K2 lapostetős rendszerével, az S-Dome típusúval:


Még a nagyobb munkáink közül Mezőkovácsházán építettük ki az alábbi 50kW-os rendszert, Trina Solar (ami a világ legnagyobb gyártója lesz idén) Honey 255W-os napelemeivel és nagy Symo inverterekkel:






Köszönjük az idei megrendeléseket, jövőre folytatjuk, és minden kollégánknak, ügyfelünknek és érdeklődőnknek boldog és napos 2015-ös évet kívánunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése