2013-02-25

Fel is függesztették a KEOP pályázatokat

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alig két nappal a pályázatok megnyitása után felfüggesztette a KEOP energiahatékonysági pályázatait, mert elfogytak a források.

Tulajdonképpen ez nem is volt meglepő: mivel közel másfél évig nem volt nyitva a pályázat (bár elvileg ez folyamatosan nyitva álló EU-s keret), így rengeteg előkészített projekt és félkész pályázat várta a nyitást.

Az se segített, hogy a NFM minisztérium folyamatosan csak ígérgette, hogy meg fog nyílni a pályázat: először 2012. januárjában mondták, hogy májusban várható, majd május közeledtével, hogy augusztusban, majd hogy októberben, majd decemberben. Még a februári indulás is többször csúszott. Így addigra már rengetegen előkészítették tartalmilag és műszakilag terveiket a "mindjárt induló" pályázatra.

Ennek az lett az eredménye, hogy az első négy KEOP-ot néhány óra alatt le kellett zárni, a kisebb cégeknek és önkormányzatoknak szólókat pedig 2 nap után zárták le - állítólag a keret sokszorosára futott be igény.

1 megjegyzés:

  1. Egyébként az is kérdéses, hogy ezt hogy tudták felméni, hogy mennyi az igény: 2 nap alatt legfeljebb a borítékok számát tudták megállapítani, de hogy azokban mennyi az érdemi pályázati igény egyes projektekre, amihez minden pályázatot el kellett volna olvasni.
    Ezt nehezen tudja feldolgozni egy olyan apparátus, mely egy meglévő és adott keretű pályázatot sem tudott előtte másfél évig kihirdetni..
    De persze ez is "óriási siker" lesz a Magyar Nemzetben :)

    VálaszTörlés